1981
A hold csillan a párnámon, hűvös, mint a vas.
A kedvesemet várom, az acél nyolc-húszast.
Egy volt csak és nem kell több,
a remény rég kihunyt.
Cet vagyok a fövényen és nincs már visszaút!
Márványkő a mellemen, őrzi álmomat,
de nem fakul az emlék, fojt az iszonyat.
Magába mar a kígyó, sebzett hal csapong.
Nem látom az arcod az éj madár dalol
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése